Amióta az eszemet tudom, folyton harcban álltam a kilókkal. Az elmúlt 20 évben rengetegszer próbáltam lefogyni, majdnem minden módszert kipróbáltam: káposzta leves, 90 napos diéta, testkontroll, almaecet, update, stb. Mindegyik elbukott valamin. Főleg azon, hogy nem szeretem, ha behatárolják, hogy mit egyek.
A mélypont 2009-ben volt, amikor a 165 cm-es magasságom mellé 92 kiló voltam. Akkor észbe kaptam és nagy nehezen lefogytam 80 kiló körülire. Kisebb-nagyobb kilengésekkel azóta is annyi vagyok. Most elhatároztam, hogy ideje végre végigcsinálni azt, amit elhatározok. Szeretnék 62 kilóra lefogyni, és talán az, hogy ezt egy blogon közzéteszem, segíteni fog, hogy ne essek vissza, hanem végre elérjem azt, amit kitűztem.
Mivel eddig a kalóriaszámlálás jött be a leginkább, most is azt választottam. 1200 kalóriát terveztem naponta. Azért szeretem ezt, mert így ha egy kicsit megingok és eszek valami olyat, amit nem terveztem, akkor egyszerűen csak belekalkulálom a kalóriákba és kész.
A receptekből is ki fog tűnni, hogy ritkán eszek húst. Nem vagyok vegetáriánus, csak próbálok hús nélkül étkezni. Kivétel ez alól a hal, amit nagyon szeretek. Próbálok tojást sem használni, soha nem kedveltem igazán. Általában teljes kiőrlésú kovászos kenyeret eszek, és lisztből is vagy durumlisztet vagy teljes kiőrlésű tönkölylisztet használok (néha fehér tönkölyliszttel keverve). A tehéntejből készült termékekből egyedül a kefírt iszom, az összes többi mind kecsketejből készül.
Ma reggel 81,2 kg voltam. Vagyis 19,2 kg van előttem. Megpróbálom rendszeresen mérni magam és leírni, hogy aznap mit ettem, mozogtam, mi járt a fejemben.
Egy kis szemléltetés:
|
Ez volt a mélypont, 92 kilósan. Én csak Miss Röfinek hívom.
|
|
2009-ben, a fogyásom után |
|
2011-ben |
|
2012. Május |
|
2012. nyár |
|
És ez a terv. 2004-es kép... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése